Ronaldo vagy Messi? Iniesta válaszolt! – Focimagia

Ronaldo vagy Messi? Iniesta válaszolt!

Az FC Barcelona távozófélben lévő csapatkapitánya az együttes vezérét dicsérte az utolsó bajnokijuk előtt.

Iniesta sok-sok világsztár mellett és ellen játszhatott a 22 éves barcelonai pályafutása alatt. Együtt harcolt a Barcelona sikeréért Xavival, Ronaldinhoval, Decoval, Henryvel, Puyollal és még nagyon sokáig lehetne nyújtani a névsort. Újabban elmondta, hogy – véleménye szerint – ki a legjobb azok közül, akiket megismert a futballpályán.

„Biztosan mondhatom, hogy Messi a legjobb, akit a futballpályán láttam. Senki sem érhet a közelébe.”

-mondta Iniesta a RAC1-nek.

A katalán klub csapatkapitányától megkérdezték azt is, hogy vajon Messi vagy Cristiano Ronaldo a jobb játékos-e. Válasza csak annyi volt, hogy az Aranylabda egy nagyon fontos egyéni elismerés, de nem mutatja meg, hogy ki a legjobb. Reakciójában talán az is benne lehetett, hogy ő sosem kapta meg a címet, amiért a France Football szerkesztősége elnézést is kért tőle.

 

(forrás: Football Espana, kiemelt kép: Getty Images)

Kapcsolódó