Löw hosszabbított, majd kihirdette bő vb-keretét – Focimagia

Löw hosszabbított, majd kihirdette bő vb-keretét

A sérülésből visszatérő Manuel Neuer is helyet kapott a címvédő német labdarúgó-válogatott bő világbajnoki keretében. A Joachim Löw szövetségi kapitány által kihirdetett 27 fős névsorban megtalálható az újonc freiburgi Nils Petersen is, kimaradt viszont a Bayern Münchent erősítő Sandro Wagner, valamint Mario Götze, a 2014-es vb-döntő győztes góljának szerzője.

Reinhard Grindel, a szövetség elnöke kedden, az oroszországi vb-keret kihirdetése előtt közölte, hogy további két évig marad szakvezető Joachim Löw, akinek a jelenlegi szerződése 2020-ban jár le. Hozzátette, hogy Oliver Bierhoff csapatmenedzserrel 2024-ig szóló folytatásban állapodtak meg. Az 58 éves Löw 2006 óta irányítja a Nationalelfet, amellyel négy éve vb-aranyat szerzett Brazíliában, majd tavaly Konföderációs Kupát nyert csapatával.

A 2022-ig hosszabbító szakvezető Neuert – aki tavaly szeptemberi láboperációja óta nem játszott mérkőzést – egyelőre negyedik számú kapusként jelölte Marc-André ter Stegen, Kevin Trapp és Bernd Leno mögött.

“Meccsrutin nélkül nem lehet világbajnokságra menni” – hangsúlyozta Löw. A Nationalelf a következő két hétben Dél-Tirolban edzőtáborozik, június 2-án Ausztriával találkozik Klagenfurtban, majd június 8-án Szaúd-Arábiával csap össze Leverkusenben.

A címvédő gárda Mexikóval, Svédországgal és a Koreai Köztársasággal szerepel egy csoportban a június 14-én elrajtoló oroszországi világbajnokságon.

A 27 fős bő lista:
kapusok:
——–
Bernd Leno (Bayer Leverkusen), Manuel Neuer (Bayern München), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona), Kevin Trapp (Paris Saint-Germain)
hátvédek:
———
Jerome Boateng (Bayern München), Matthias Ginter (Borussia Mönchengladbach), Jonas Hector (1. FC Köln), Mats Hummels (Bayern München), Joshua Kimmich (Bayern München), Marvin Plattenhardt (Hertha BSC), Antonio Rüdiger (FC Chelsea), Niklas Süle (Bayern München), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
középpályások:
————–
Julian Brandt (Bayer Leverkusen), Julian Draxler (Paris Saint-Germain), Leon Goretzka (FC Schalke 04), Ilkay Gündogan (Manchester City), Sami Khedira (Juventus), Toni Kroos (Real Madrid), Thomas Müller (Bayern München), Mesut Özil (Arsenal), Marco Reus (Borussia Dortmund), Sebastian Rudy (Bayern München), Leroy Sané (Manchester City)
csatárok:
———
Mario Gomez (VfB Stuttgart), Nils Petersen (SC Freiburg), Timo Werner (RB Leipzig)

 

Kövesd a FociMágiát a legfrissebb futballhírekért!

(Forrás: MTI/dpa/focimagia.hu; kiemelt kép: AFP)

Kapcsolódó