VÁLOGATOTT – Focimagia
  • Kiderült, kire bíznák az Azzurri újjáépítését

    Sajtóinformációk szerint Carlo Ancelotti a legesélyesebb az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára a jelöltek közül. Erről írt kedden többek között a Corriere dello Sport is. Még nincs hivatalos döntés, “de jó az esély arra, hogy az Azzurri újjáépítését Ancelottira bízzák” – fogalmazott a La Repubblica. Az elbukott világbajnoki selejtező után...
  • Érvényben hagyták a vb-ezüstérmes Malouda eltiltását

    A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyben hagyta a korábbi francia válogatott Florent Malouda kétmeccses eltiltását, amit az észak- és közép-amerikai, illetve a karibi országok futballszövetségeit tömörítő CONCACAF szabott ki. A 37 éves támadó középpályásnak azért kell bűnhődnie, mert a tavaly nyári Arany Kupán jogosulatlanul lépett pályára szülőhazája, Francia Guyana válogatottjában....
  • Búcsút inthet a világbajnokságnak a portugál futballsztár

    A mostani szezonban már nem futballozhat Renato Sanches, a Swansea City portugál labdarúgója, akit január óta sérülés hátráltat. Carlos Carvalhal vezetőedző csütörtökön elmondta, fiatal honfitársa továbbra sem épült fel teljes mértékben combsérüléséből. Hozzátette, jelenleg a fizioterapeuta irányításával edz, hogy visszanyerje korábbi erőállapotát. Jövő héttől ismét a csapattal gyakorolhat, de komoly...
  • Defoe megnyerné a Vb-t az angol válogatottnak

    Jermain Defoe, a Bournemouth veterán csatára úgy véli, hogy a játékával világbajnokká tenné Anglia válogatottját, amennyiben Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nevezi őt az Oroszországba utazó keretbe.  A Tottenham egykori gólvágója 2017 nyarán szerződött a “cseresznyékhez”, ahol a mostani szezonban csupán négy alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját....
  • Vb 2018: sztárcsatáráért izgul a tunéziai válogatott!

    A tunéziai labdarúgó-válogatott vezetése bízik abban, hogy a csapat sztárcsatára, Jusszef Mszakni felépül az oroszországi világbajnokság rajtjáig. A támadónak kulcsszerepe volt abban, hogy az afrikai ország együttese kijutott a tornára, és sokak szerint ott is rajta múlik majd, sikerül-e jól szerepelni. Mszakni április elején, egy katari bajnokin szenvedett térdsérülést. Az...
  • Pelé: “Nem játszhatok az idei vb-n, de…”

    Pozitív várakozással tekint a brazil labdarúgó-válogatott oroszországi világbajnoki szereplése elé Pelé. A 77 éves brazil legenda szerint a felépülő Neymarral a Selecao fontos szerepet játszik majd a tornán. “Magabiztos vagyok, mert az új kapitánynak, Titének volt ideje összerakni a csapatot” – mondta a 2016 óta dolgozó szakvezetőről a háromszoros vb-győztes...
  • Videó: Cristiano Ronaldo elárulta, miért imádja Argentínát

    Amennyiben Portugália kudarcot vall az oroszországi világbajnokságon, könnyen előfordulhat, hogy a Real Madrid ötszörös aranylabdás klasszisa, Cristiano Ronaldo az – legnagyobb riválisát, Lionel Messit is a soraiban tudó – argentin válogatottnak drukkol majd a tornán. Barátnőjével és gyermekeivel együtt töltve az időt Cristiano Ronaldo kedden feltöltött egy videót a...
  • Benzema: “Semmit nem fogok tenni azért, hogy meggyőzzem a kapitányt!”

    Karim Benzema úgy döntött, nem győzködi tovább Didier Deschamps-t, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, hogy válogassa be őt a nemzeti csapatba. A Real Madridban játszó 30 éves támadó a Vanity Fair című magazin spanyol kiadásában úgy fogalmazott, ennyi idősen, két gyerekkel jó helyen van ott, ahol most él. “A családom...
  • Oroszország ellen indított vizsgálatot a FIFA!

    Kevesebb mint két hónappal a világbajnokság rajtja előtt, rasszizmus gyanúja miatt vizsgálatot indított a házigazda oroszok ellen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA). Az eset még márciusban, a Szentpéterváron rendezett orosz-francia felkészülési mérkőzésen (1-3) történt, ahol állítólag a lelátóról többször is majomhuhogást lehetett hallani, amikor a vendégek színes bőrű játékosai –...