Felfüggesztették a kislányt leköpő Carraghert! – Focimagia

Felfüggesztették a kislányt leköpő Carraghert!

A Sky Sports felfüggesztette az együttműködést Jamie Carragherrel, a Liverpool legendás futballistájával, aki szakértőként tevékenykedik a csatornánál.

A lépésre azután került sor, hogy a korábbi játékos leköpött egy lányt.

A szombati esetről amatőr videofelvétel jelent meg. Az látható rajta, hogy egy drukker a Manchester United Liverpool elleni 2-1-es sikerével hergeli Carraghert egy mellette haladó autóból, mire a volt játékos dühében átköp a másik járműbe, és eltalálja az anyósülésén ülő – mint kiderült, 14 éves – lányt is.

“A legjobban azt sajnálom, hogy ebbe az egészbe belekerült egy lány is. Ez mindennél jobban emészt, ugyanilyen idős az én lányom is”

– mondta a negyvenéves Carragher, aki 2013-ban vonult vissza, és azóta már saját hétfő esti elemző műsora van, és a mérkőzések közvetítésében is szerepet kap.

Carragher az egész pályafutását a Liverpoolban töltötte, több mint félezer meccset játszott a Vörösök színeiben.

 

Kövesd a FociMágia oldalát a legfrissebb futballhírekért!

(Forrás: MTI/AP/focimagia.hu; kiemelt kép: Sky Sports)

Kategória
PREMIER LEAGUE
  • Boateng szerint nincs CR-nél komplettebb támadó

    Jérome Boateng, a Bayern védője a szerdai BL-ellenfél elsőszámú gólfelelősét, Cristiano Ronaldót dicsérte, illetve elmondta, hogy csak csapatjátékkal lehet megakadályozni az ötszörös aranylabdás futballista további gólgyártását. A portugál szupersztár eddig...
  • Bundesliga: a szezon végéig eltiltották Gulácsi csapattársát!

    A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) három mérkőzésre eltiltotta Gulácsi Péter csapattársát, a svéd válogatott Emil Forsberget. A 26 éves támadó középpályást szombaton a Hoffenheimmel szemben 5-2-re elveszített bajnokin állította ki...
  • Kiderült, kire bíznák az Azzurri újjáépítését

    Sajtóinformációk szerint Carlo Ancelotti a legesélyesebb az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára a jelöltek közül. Erről írt kedden többek között a Corriere dello Sport is. Még nincs hivatalos döntés, “de...

Kapcsolódó