NB1: otthon bizonyíthatnak a bajnokesélyesek! – Focimagia

NB1: otthon bizonyíthatnak a bajnokesélyesek!

Az aranyéremért zajló harc két résztvevője, a listavezető Ferencváros és a második helyezett Videoton is otthon lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 22. fordulójában.

Papíron a zöld-fehér csapatnak ígérkezik könnyebb dolga, mivel a tizedik helyen álló Balmazújváros látogat a Groupama Arénába, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a hajdúsági csapaté jelenleg a leghosszabb veretlenségi sorozat az élvonalban. A korábbi ferencvárosi kedvenc, Horváth Ferenc által irányított gárda október vége óta nem kapott ki az NB I-ben. Thomas Doll éllovas együttese viszont a múlt héten vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként, újabb pontvesztést így nem engedhet meg magának.

A Videoton éppen a nagy riválist legyőző Diósgyőrt fogadja Felcsúton: a fehérváriak múlt szombaton nem használhatták ki a fővárosiak hibáját, mivel a Budapest Honvéd otthonában a nagy hó miatt nem tudtak pályára lépni. A Diósgyőr vendégként legutóbbi három meccséből egyetlen pontot szerzett, és most sem esélyese a találkozónak, ugyanakkor képes lehet meglepetést okozni, ráadásul az első helyért küzdő hazai együttesnek már egy döntetlen is kedvezőtlen eredmény lenne.

A hat mérkőzés óta veretlen, legutóbb az Újpest otthonában nyertes, ám továbbra is sereghajtó Mezőkövesd ezúttal a hazai pályán remeklő (sorozatban három győzelem), de a legrosszabb idegenbeli mérleggel (9 meccs, 1 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség, 6-15-ös gólkülönbség) rendelkező Haladást fogadja.

A bajnoki címvédő Budapest Honvéd a tavaly bronzérmes, ebben a szezonban azonban a kiesés elkerüléséért harcoló, legutóbbi öt bajnoki találkozóján vesztes, szeptember 30. óta nyeretlen Vasas vendége lesz a Szusza Ferenc Stadionban.

 

Kövesd a FociMágia oldalát a legfrissebb futballhírekért!

(Forrás: MTI; kiemelt kép: mlsz.hu)

Kategória
NB1
  • Boateng szerint nincs CR-nél komplettebb támadó

    Jérome Boateng, a Bayern védője a szerdai BL-ellenfél elsőszámú gólfelelősét, Cristiano Ronaldót dicsérte, illetve elmondta, hogy csak csapatjátékkal lehet megakadályozni az ötszörös aranylabdás futballista további gólgyártását. A portugál szupersztár eddig...
  • Bundesliga: a szezon végéig eltiltották Gulácsi csapattársát!

    A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) három mérkőzésre eltiltotta Gulácsi Péter csapattársát, a svéd válogatott Emil Forsberget. A 26 éves támadó középpályást szombaton a Hoffenheimmel szemben 5-2-re elveszített bajnokin állította ki...
  • Kiderült, kire bíznák az Azzurri újjáépítését

    Sajtóinformációk szerint Carlo Ancelotti a legesélyesebb az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára a jelöltek közül. Erről írt kedden többek között a Corriere dello Sport is. Még nincs hivatalos döntés, “de...

Kapcsolódó

  • Korábbi Real-játékos ül le a DVTK kispadjára

    A spanyol Fernando Miguel Fernandez Escribano lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzője. A klub honlapjának hétfői közlése szerint a Bódog Tamás helyét átvevő, 38 éves spanyol szakember...
  • NB1: menesztette vezetőedzőjét a DVTK!

    Menesztették a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Bódog Tamást. A klub a sikertelen szerepléssel indokolta hétfőn a döntést. A DVTK az OTP Bank Ligában 27 fordulót követően a kilencedik helyen...
  • Új listavezető az NB1-ben!

    Marko Scepovic góljával a Videoton 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának záró mérkőzésén, és ezzel a bajnokság élére állt....
  • Összecsapnak az NB1 élcsapatai!

    Folytatódik a Ferencváros és a Videoton versenyfutása a bajnoki címért a labdarúgó OTP Bank Ligában szombaton, ezúttal a fővárosiak reménykedhetnek inkább a rivális pontvesztésében. Egy hete a zöld-fehérek Debrecenben vendégeskedtek,...